Elég ritkán emlékszem ilyen tisztán az álmomra, mint most. Az álmokkal kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak: ha jó, akkor rossz utána felkelni, ha meg rossz...azt nem kell magyarázni. Úgyhogy nagyon kevés kivételtől eltekintve annyira nem szeretek álmodni. Főleg, hogy nálam általában az álmaim az érzelmi világom lenyomatai, sokat álmodom, ha nyomaszt valami.
No, most nem erről van szó, ezek csak szimpla lidércnyomások voltak.
Az első: Otthon voltam a földszinten a családommal, konstatáltuk, hogy mind a négyen jelen vagyunk, de akkor KI zuhanyzik a tetőtérben???!!! A zuhanyzóban anya volt, ez azért furcsa, mert ő is velünk volt lent. Kiderült, hogy mindenkiből van mégegy. Valamiért ez nagyon kiborított minket, mintha szellemjárta lett volna a házunk. Szerencsére saját magammal nem találkoztam. Szóval nem tudom miért, de eléggé félelmetes volt.
A második: A KLASSZIKUS VISSZATÉRŐ. Amire már azt hittem, hogy végleg eltűnt az elmémből. Nem. Kevés dologtól érzem magam kényelmetlenül, pl. piacok, liftek. A liftekkel visszatérő rémálmaim vannak. Az alap koncepció, hogy egy kis zárt térbe (lift) vagyok bezárva, ami kontrollálhatatlanul mozog. A legrosszabb benne mindig az, hogy a saját elhatározásomból szállok be, utána viszont nem tudok kiszállni. Csapda. Sokszor próbáltam már megfejteni, hogy miért álmodom ezt, miért pont akkor, amikor. Kiskoromban egyszer egyedül maradtam egy liftben, nagy trauma volt, de nem hiszem, hogy emiatt lenne. A zuhanástól nem félek, a bezártságtól talán. De egyiktől sem olyan erősen, hogy visszatérő álom legyen belőle. Nem tudom. Csak azt, hogy még mindig kiborít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése