2010. augusztus 9., hétfő

fejbeverős hétvége

Előszöris a mávot verném fejbe. Megmondom miért. Tiszakécskére akartunk pénteken eljutni, 17.33-as vonattal mentünk szolnokig. Már az elején cseles volt, mert tíz perccel az indulás előtt kiírták, hogy a tízes vágányról indul. Aztán feltűnt nekünk, hogy a tízesről elszállíngóztak az emberek...megnéztük megint: 14-es vágány, és az indulást is módosították 17.38-ra. 44-kor el is indultunk. Fasza. Ráadául abban a hülye nyugatiban nem lehet hallani a bemondót. Aztán feltűnt, hogy kissé lassan megyünk, mivel egy óra elteltével is csak ferihegyen voltunk még. Be is értünk szolnokra, ahol közölték, hogy innen tiszakécskére már nemnagyon, sőt nagyon nem megy vonat. Meg busz se. Beültünk az orient expressz nevű becsületsüllyesztőbe és búsúltunk. Meg vártuk, hogy szegény Era megérkezzen az autóval. Ráadásként még egy óriási viharba is keveredtünk útközben, úgyhogy az utat sem láttuk. de azért mi kemények vagyunk, így is lejutottunk, hogy az univerzum összeesküdött ellenünk.
Aztán a ház vert engem fejte néhányszor. Mert ha kicsi vagy, akkor kevésbé számítasz rá, hogy valami olyan alacsonyan van, hogy a fejedet bántsa. Hát itt volt.
Aztán a pia vert fejbe.
És ha tehetitek, akkor ne vágjatok léket a dinnyébe és ne csurgassatok bele fél liter vodkát, mert nem lesz finom.
Amúgy nagyon jól éreztem magam.
Jaj és nagyon büszke vagyok magamra, mert nem gyokos létemre tudtam, hogy mi az a BABAKISZEDŐ :))) és semmi köze a gyerekekhez

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése