2010. október 5., kedd

furcsa állatok

Mióta Bogyósgyümölcs beköltözött, megnövekedett a lakásban az egy főre jutó furcsa állatok száma. Mindkettőnknek élőlényhiánya van (nem, a növényt nem ebbe a kategóriába soroljuk, abból van bőven), de az összes háziállatot kilőttük ilyen-olyan indokok miatt, legfőképpen azért, mert foglalkozni kéne velük. De mi elfoglalt orvostanhallgatók vagyunk, ez van. Ezért pszeudoállatokat szereztünk be. Van először is az üveghalunk, akit Ulriknak hívnak. Ő egy nagyon szép festett befőttesüvegben élvezi a napjait, amit a konvektorra tettünk, mert ha majd fűteni fogunk, akkor szépen fog mozgolódni a felszálló meleg áramlatok miatt. Elvileg. Szóval ő egy önkritika számunkra, mivel mindketten utáljuk a halakat, mint háziállatokat (meg egyébként is), szegénykék nagyon buták. Mellette van Julcsa, a párologtató csiga, ami nem új, csak végre használjuk. Felettük ott van Borbála a repülő tehén, ami szintén a felszálló meleg légáramlatoktól fog repülni, mert az elemet az órákba raktuk inkább. (És igen, fél év után kicseréltem az elemet a faliórában, nagyon furcsa, hogy megint jár.) Aztán ott van Pongrác a fa papagáj, ő eddig is itt volt, de kapott egy új társat: Oszkárt a bőrvarjút. Nem tudom, mennyire fér bele az állat kategóriába NeuRoni, a plüss multipoláris neuron. A random békákról már ne is beszéljünk.

Tegnap elfogott minket a kreativitás és dekoráltunk egy picit, bekerült például az egyik sarokba egy óriási műgerbera, a tükör mellé pedig a hajbavaló virágok. Mostmár tényleg felavattuk a lakást Bogyósgyümölccsel és jó érzés volt.:))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése